News Photo

Ahol a vakok látnak, ahol a siketek hallanak

Nem, nem a mennyországról fogok most beszélni! Személy szerint ugyan hiszek abban, hogy lesz teljes helyreállítás és én is meg fogom ismerni a teljes hallás élményét egy teljes és boldog élet részeként. De most nagyon is evilági dolgokról írnék, amint ígértem, egy kis érzékenyítés jön. Először is tudatosítsuk magunkban, hogy nem a fülünkkel hallunk és nem a szemünkkel látunk, és a többi érzékszervünk is „csak” ingerek érzékelésére szolgál, de az agyunkban látunk, hallunk stb.

Vagyis, ha bármelyik érzékszervünk sérült, nem működik, akkor más, még működő érzékszervünk fokozottabb bevonásával képes agyunk a szükséges információs feldolgozásra. Egyik legismertebb példa erre a Braille írás, ami a vakok számára teszi lehetővé, hogy a vizuális érzékelés helyett a tapintással tudjanak olvasni. Sőt bonyolítja a helyzetet, hogy az is előfordul, hogy az érzékelő szervek tökéletesen funkcionálnak, de az információkat feldolgozó agyban vannak különféle feldolgozási problémák. Ilyenkor van, hogy a jól működő érzékszervek megfelelő stimulálásával, azaz tudatos érzékszervi ingerlésekkel lehet segíteni az agyműködés megfelelő működésének helyreállítását. De a lényeg, hogy a internetes akadálymentesítés első alapelve, az észlelhetőség biztosítása minél szélesebb körben! Nem véletlen, hogy a „vakbarátnak” tartott oldalakat már akadálymentesnek gondoljuk, hisz alapvetően a monitor nézése által dolgozzuk fel az internet nyújtotta lehetőségeket! Ezért sokan úgy gondolják, hogy ha a képernyőn a megjelenítés egy funkciógomb megnyomásával átvált fekete háttérben minimál stílusú megjelenésre, akkor már „vakbarát”, miközben elfelejtik, hogy egyes szembetegségek esetén valóban a kontrasztosság változtatása sokat segít. De egy teljesen vak embernek édes mindegy, hogy hogyan néz ki vizuálisan a honlap! Úgyse látja! Ha ezt a ikont   látod egy honlapon, akkor szinte biztos lehetsz, hogy valójában nem akadálymentesített, csak annak akar látszani a vakbarát jelző használatával. Az igazán akadálymentesített honlap ilyet nem használ, mással igazolja akadálymentességét, erről majd később. A vak embernek a látás hiányát vagy szóbeli közléssel, leírással lehet pótolni, vagy másfajta érzékeléssel.

Ezért is használnak olvasóprogramokat, amik felolvassák nekik a tartalmat, feltéve, ha ezt a honlap üzemeltetője lehetővé teszi. Például a képeket ellátja olyan feliratozással, amit a látók ugyan nem érzékelnek, így nem is zavarja őket, de az olvasóprogram számára elérhető. Fontos a honlap kezelhetőségének a biztosítása az elrendezés, a funkciógombok felprogramozása által vagy például az egér használata nélküli, kizárólag billentyűzet általi elérhetősége a tartalmaknak és funkcióknak. Mert az egér sok mindent megkönnyít és gyorsabbá tesz a jó látással és kézzel rendelkezőknek, de akiknek ez nincs, azok számára használhatatlan. Vajon amikor az egeret olyan természetesen használod, sőt a felhasználók nagy része a billentyűzetet csak adatok, szöveg begépelésére használja, eszedbe jut-e, hogy mi van azokkal, akiknek nincs kezük, vagy ha van is, nem tudják megfogni az egeret? Vagy arra gondolsz-e, hogy a siketek számára nem is biztos, hogy az írott szöveg érthető? És mi van a siketvakokkal? És más fogyatékossággal élőkkel? Számukra hogyan lehet észlelhetővé és használhatóvá tenni a honlapokat? Következő alkalommal folytatjuk az érzékenyítést, bemutatva egy különleges világban különleges megoldásokat az egymásra figyelés jegyében.