A Kiskakas gyémánt félkrajcárja c. mese előadásra kétszer került sor a Gemma központban. Először a Gumimaci csoportban adtuk elő október 9.-én, majd a Hangya csoportban december elsején. Mind a két csoportban hat SNI tanuló van, általában két-három gyógypedagógussal.
A mesét mindig előre egyeztetem a gyógypedagógusokkal, így pontosan tudom, hogyan készüljek fel, milyen eszközökkel egészítsem ki a Papírszínházas mesét, hogy a gyerekek számára érthető legyen. Ehhez a mesében szereplőket is megjelenítem képek és tárgyi elemek formájában, pl. plüss kakast is vittem, ezzel is tudatosítva a gyerekekben, hogy most a kakasról mesélek nekik.
A sablonokból kivágott képek is sokat segítenek, így a török császárt nem csak a Papírszínházas mesében láthatták, hanem külön is megjelenítve, ez azért fontos, mert a vizuális nevelés, a képekre való fókuszálás segít a szavak megértésében, és a gyógypedagógusokkal a későbbi órákon megismétlik a gyakran elhangzott szavakat.
Fontos a figyelem megtartása, az eseményre való összpontosítás, amely a gyógypedagógusok és nevelő tanárok feladata, a Papírszínházas meséknek is segítő és támogató szerepük van a különböző fogyatékossággal élők esetében.
Az oktatás és nevelés mellett, mi igyekszünk a hagyománytól eltérő módon tanítani, amely a gyerekeknek élményt ad, tesszük ezt mindig játékos formában, hogy érezzék azt, ez most csakis nekik szól. Hogy ez mennyire így van, a plüss kakast oda adjuk a mese végén, hogy fizikálisan is megtapasztalják, ami kellemes érzéssel párosul.
Jó látni a gyerekek arcán az örömöt, alig várjuk, hogy újból mehessünk hozzájuk, újabb élménnyel gyarapodva, mert olyan jó, olyan közösségben lenni, ahol a gyerekek nem csak tanulnak, de szeretetre is vágynak.
Gál Andorné, Kulturális projektvezető