A HappyHelp Nonprofit Közhasznú Kft. Boldog Segítség Adományozási csoportja egy szép napon ismét eljött hozzánk, a mi kulturális közösségünkbe, hogy meglepjenek bennünket.
Már a megérkezésük is mosolyt csalt mindenki arcára, hogy újra itt vannak velünk. Dr. Heipl Tibort a cég vezetőjét, Soós-Varga Melinda az Adományozási csoport vezetője és Flórián Lajos kolléga kísérte el. Melinda köszöntötte kedvesen a csoportunkat, majd ezt követően előkerültek a csodás, képekkel gazdagon illusztrált szakácskönyvek.
Mindenki nagy érdeklődéssel lapozgatta a könyveket, miközben színes, motivációs feliratú bögrék is előkerültek. Ez aztán az igazi meglepetés és ajándék-mondtuk többen is, és csodálkozó szemekkel néztünk egymásra, a könyvekre és a bögrékre.
Melinda boldogan adott mindenkinek egy-egy bögrét, mi pedig örömmel vettük át, azzal a gondolattal, milyen jóleső érzés lesz ebből a bögréből finom teát iszogatni.
A kis közösségünkben vidám hangulat kerekedett, megköszöntük a szép és hasznos ajándékokat.
A Boldog Segítség mindenki szívét boldoggá tette, köszönjük szépen.
Gál Andorné-Kulturális projektvezető
Soós-Varga Melinda, HappyHelp / Boldog Segítség / Nonprofit Közhasznú Kft.
Adományozási projektvezető